Visszaemlékezések

A hőskorról, a kezdetekről

„Te, komám!  A hályogkovács bátorságával vágtunk bele – nem gondolod?” – jegyezte meg Wolfart Jani Alsómocsoládon,  amikor a nemzetiségi műsorok  20.  születésnapját ünnepeltük  és  egy  ajtófélfának dőlve, kávénkat szürcsölgetve az első adás részleteit néztük az ünnepi műsorban.

„Bizony, komám…” erősítettem meg, aztán elkezdtünk nosztalgiázni az első műsor felvételéről, Pista bácsi adásmenetéről, Lili-Laláról, aki a forgatások alatti történeteiben több „hili-halit” fogott ki a Drávából, mint egy balti halászflotta egy hónap alatt összesen. Felemlegettük a „II. szinkront” (a volt Sarokházpresszó fedőneve), ahol terveket szövögettünk, például, hogy meg kellene csinálni a „Háromnyelvű embereket” – azaz olyan emberekről szólna a közös filmünk, akik németül, horvátul vagy szerbül és magyarul egyaránt beszélnek.

Később is, bármikor találkoztunk, valamelyikünk mindig előhozakodott a régi ötlettel: „Te komám, nem csináltuk meg a háromnyelvűeket!” Ez a „komázás” egyébként úgy beépült a szóhasználatba, hogy a régi pécsi kollégák a mai napig is csak így szólítanak. Jól esik, mert minden alkalommal, amikor így kurjantanak rám a stúdió udvarán, átvillan az agyamon valamilyen szép emlék a „hőskorból” – amikor ugye, bátrak voltunk.

Hogy is volt csak?

Az MTV pécsi, illetve szegedi stúdiói 1976-ban kezdték el tevékenységüket. Mindkét műhely sajátos arculatot igyekezett kialakítani. Az akkori pécsi stúdióvezetőnek, Békés Sándornak volt egy „fehér folt”-elmélete, ami szerint a stúdiónak olyan műsorokat kell készítenie, amik a budapesti központban nem készülnek. Mi sem természetesebb, hogy Pécsett  nemzetiségi műsorok készüljenek, hiszen Pécs egy soknemzetiségű régió valóságos központja, olyan kulcsfontosságú intézményekkel, mint a Pécsi Rádió, ahol már régóta szóltak anyanyelven az adások, vagy a Pécsi Tanárképző Főiskola nemzetiségi tanszékei, a nemzetiségi gimnáziumok, stb. A gondolat kellő társadalompolitikai hátszelet is kapott, hiszen az akkori nemzetiségi szövetségek egyre több fórumon szorgalmazták a nemzetiségi tv-műsorok beindítását. Az illetékes politikusok bólintottak és a munka megkezdődött. Mégpedig  így: a stúdióvezető megbízta Hárságyi Margit  szerkesztőt, hogy  szervezzen  egy  tanfolyamot német, illetve (akkor még) szerbhorvát/horvátszerb anyanyelvű fiatalok és nem fiatalok részére, akik kedvet éreznek a televíziós munkához, és közülük kerülnek majd ki a leendő munkatársak. Napra pontosan 1978. április 5- én tizennyolc szerbhorvát és tizenkét német anyanyelvű jelentkezővel megkezdődött az első nemzetiségi riporter kerestetik.

Főiskolás koromban már elvégeztem egy újságíró-stúdiót és valami hasonlóra számítottam. Egy darabig, amíg különböző előadók szóban próbálták elmondani, mi is az a televízió valójában, úgy tűnt, nem is tévedtem. Aztán amikor elkezdtük „csinálni” a televíziót, kiderült, hogy ez azért valami egészen más. Bükkösdi Laci szerkesztő-rendező egyre rafináltabb helyzetgyakorlatokat talált ki, Wiedermann Karcsi főrendező meg Bárány Gyuri vezető operatőr pedig felváltva lökdöstek hol az egyik, hol a másik lámpa alá, merthogy nem jó a „gégenem”. Mire a Jellassich bánná változott „riportalanyomtól” kérdeznem kellett volna valamit,  csak az ujjnyi vastag smink és izzadságcseppek foglalkoztattak.

 Szegény Balázs Misi pedig másba izzadt bele. Kapott egy, az akkori Narodne novineből (délszláv hetilap volt). A szerk. kivágott egy cikket, melyet jó riporterként, kicsit a kamerába, kicsit a papírba lesve – fel kellett olvasni. Belekezdett, majd megállt, aztán megint belekezdett és szenvedett egy darabig, majd feladta. A szöveg szlovén nyelvű volt, ami olyan, mintha egy orosz anyanyelvű bemondó szlovák nyelven olvasna fel. Szerencsére a szakmai zsűriben ülő Barics Ernő nyelvi lektor gyorsan helyére tette a dolgot. A tanfolyam 1978. május 8-án zárult. Egy ideig műhelytitok maradt, hogy a már említett zsűri (Békés Sándor stúdióvezető, Sóvári Gizella stúdióvezető-helyett es, Wiedermann Károly főrendező, Hárságyi Margit, szerkesztő, Szende Béla és Barics Ernő nyelvi lektorok) hogyan döntött. Aztán érkezett  megint egy levél Tökölre, melyben ajánlatot kaptam a „délszláv” műsorok szerkesztői állására, valamint meghívást a május 25-én sorra kerülő első igazi felvételre. Mindkettőt elfogadtam, Wolfart Jani szavaival: „a hályogkovácsok bátorságával”. A német szerkesztői állást Knipf Erzsébetnek kínálták fel, ám ő, némi gondolkodás után, mégis a tudományos munka mellett döntött, maradt a tanárképző német tanszékén. 1978. augusztus elsejével egy olyan élet, illetve életmód kezdődött számomra, melyet még nagy vonalaiban sem tudtam elképzelni. Meg kellett tanulni a televíziózás alapjait, aztán finomságait. Ilyen értelemben szakmává csiszolódott a felhalmozott ismeretek és tapasztalatok sokasága. Másfelől nem tudtam csak televíziósként viselkedni a „helyszíneken”, hiszen egy pomázi, felsőszentmártoni, vagy éppen szakonyfalusi otthont csak nehezen hívtam „helyszínnek”, a benne lakó embereket pedig még a legszűkebb stábban sem tudtam „riportalanynak” nevezni. Inkább Milán bácsinak vagy Kati néninek. Tudom, hogy ez a többi szerkesztőségben is így van. Talán ettől van az, hogy a mindenkori technikai munkatársaink mindig megjegyezték és ma is megjegyzik, hogy ezek a műsorok „másabbak” és ez nem csak a nyelvre vonatkozik. Ez talán abból adódik, amit sok évvel ezelőtt  szintén Wolfart Jani fogalmazott  meg: „A műsorok rólunk, nekünk és általunk készülnek.” A frappáns megfogalmazás talán annyiban módosult, hogy amióta a nemzetiségi műsorokat feliratozzák, már nem csak „nekünk” készülnek. Az első nemzetiségi műsor német és szerbhorvát nyelven 1978. augusztus 16-án került adásba. Hogy azóta milyen fontosabb állomásai voltak a nemzetiségi televíziózásnak, milyen értékeket sikerült képben és hangban megmenteni az utókornak, már-már kisebb kutatási témának számít, mely vaskosabb tanulmányban jelenhetne meg. Születhetne még egy könyv – kevésbé tudományos céllal, melyben benne lenne a sok-sok sztori, a bakik, fényképek régi kamerákról, vágóasztalokról, forgatásokról, barátokról– élőkről és az eltávozottakról… Mert harminc év mégiscsak nagy idő.

Popovics István

 rovatvezető

Egy nagyon amatőr műsor…

Amikor Regős Sándor 1979 késő őszén a román nyelvű televíziós adás indításának konkrét lehetőségeiről tájékozódott Gyulán, a Foaia noastră Szerkesztőségében, többet beszéltünk Jean-Claud Killyről, a háromszoros olimpiai bajnok francia sí-királyáról, mint a jövetele valódi céljáról. Az élménybeszámolót maga Regős Sándor, a jól ismert sportriporter tartotta. A nemzetiségi szerkesztőségben először találkoztunk egy olyan emberrel, akit korábban csak a tévéből ismertünk. Regős tudott a békési románokról, hiszen az általa vezetett szegedi stúdióban készítette Bubryák István 1978-ban az első rólunk szóló önálló televíziós dokumentumfilmet. Emlékezetes képsorok rögzültek, amikor a méhkeréki ortodox templom kapuján kilépőkhöz először fordult oda a Magyar Televízió kamerája. Ugyanazok az arcélek tűntek fel, mint egy húsz évvel korábban forgatott játékfilmben:

1958-ban Máriássy Félix a méhkerékiek közül választott szereplőket az országhatár-menti fogadóban játszódó filmjelenethez. Én úgy emlékszem, hogy 1979-ben, amikor Regős Sándor Gyulán járt a Magyar Televízió román adása indítása ügyében, a Szegedi Tanárképző Főiskola fiatal tanárát ajánlották a figyelmébe. Kimpián Péter azonban inkább a katedrát választotta. Idő közben a Magyar Rádióban elindult a román nemzetiségi adás, és 1982 tavaszán már dobozba kerülhetett az Ecranul nostru első adástekercse is. A műsorterveket Hoczopán Sándor, a Foaia noastră főszerkesztője vetett e papírra. A rá jellemző gyakorlatiassággal írt az általa elképzelt stúdióképről is. A számos néprajzi ihletésű motívumot tartalmazó javaslatot Regős elvetett e, de a főcímgrafikát támogatta. A „két irányból induló, a középpontban összefonódó kezek” sziluettje ma is látható a román adások elején. Az első műsor 1982. április 14-én került rögzítésre, nem kevesebb, mint két héttel az adásba kerülése előtt. A problémamentes, szuperlektorált adás dobozolása volt és maradt sokáig az alapvető szempont. Így a bemutatkozó műsorba végül is nem kerülhetett be a fő műsorszámnak szánt, hangzatosra tervezett tudósítás a gyulai Román Gimnázium új épületének átadási ünnepségéről, mert az impozáns intézmény avatását egyre csak halogatták a központi és a megyei pártbizottságon. A Magyar Televízió román adásában hosszú évekig Gurzó Mária, a nemzetiségi gimnázium tanára, az iskola mai igazgatója volt a műsorvezető.

Az Ecranul nostru története első szakaszának lezárását jelentett e,  amikor 1988-ban újszerű dokumentumfi lm  készülhetett a magyarországi kisebbségről. Ettől fogva kapcsolódtak be a stáb munkájába a román nyelvű nemzetiségi televíziózás mai képviselői. A teológushallgató Bekán Aurél e fi lmben szerepelt először a képernyőn. 1989. június 18-án Boka Tibor a családja Dáciáját adta kölcsön a friss jogosítvánnyal rendelkező Kreszta Istvánnak, hogy Budapestről Szegedre és Gyulára vihessük a Nagy  Imre újratemetésén részt vevő párizsi román emigráció képviselőit. Kevésbé ismert, hogy 1989. december 22-én az Ecranul nostru munkatársai

voltak az elsők, akik a román forradalomról Aradon, Nagyváradon és Temesvárott  forgattak a Magyar Televízió számára. A változásokon felbuzdulva, 1990 februárjában élő adást terveztünk a magyar és a román kulturális miniszter első találkozója idejére.

Glatz Ferenc és Andrei Plesu titkárságával meg is egyeztünk, hogy a két miniszter budapesti sajtótájékoztatóját olyan időpontra teszik, amikor azt élő, egyenes adásban adhatja majd a Magyar Televízió román nemzetiségi műsora. A kisebbségi szerkesztőség nagy vállalkozásához azonban 1990-ben még nem sikerült kellő támogatót szerezni a köztévében.Egy ismerősöm, az Ecranul nostru indulásakor úgy fogalmazott , hogy az adás egy nagyon amatőr műsor! Szerinte úgy ültünk a kamerák előtt , mintha attól tartanánk, bármely pillanatban ránk dől a stúdiódíszlet. Eleinte havonta egyszer, csütörtökönként a kora esti órákban jelentkezett a román adás. Szombaton délelőtt  ismételték. Az első, távlatosan mégiscsak jeles adás ismétlésére azonban nem kerülhetett  sor. Ez a nap ugyanis 1982-ben május 1-ére esett . Országos ünnep napjára. Belga rajzfi lmet vetített ek a nemzetiségi műsor helyett . Így kezdődött …

Fretyán István

 a Magyar Televízió román adásainak szerkesztője 1982 és 1990 között