Roma Magazin

Roma Magazin

„Mig én rolad mindent, addig te rolam semmit sem tudsz”



A Magyar Televizio 1992. szeptembereben inditotta el az első roma műsort, Patrin (Üzenet) címmel. 

A legnagyobb lélekszámú roma közösségnek szoló műsor – csakúgy, mint a többi nemzetiségi műsor heti 25 percben jelentkezeett a magyar egyesen, szombaton reggel nyolc órakor. A szerkesztőség három munkátarssalindult el. A kezdet igen nehéz volt, hiszen nem volt televiziós ismeretünk, mindent a sajat tapasztalatainkon keresztül kellett megtanulnunk. Hamar rá kellett döbbennünk, hogy a roma magazinnal szemben támasztott elvárások sokkal szerteágazóbbak, mint más nemzetisegi műsorok esetében, hiszen nezőink egy része nem cigány, és a roma közönség elvárásai sem egységesek.

1998-ban a műsor a Roma Magazin nevet kapta, és a szerkesztőségen belül is változások történtek. Jelenleg négy munkatárs (Joka Daróczi János felelős szerkesztő, Nagy Istvan szerkesztő riporter, Kovács János szerkesztő-riporter műsorvezető, Horváth Éva szerkesztő-riporter műsorvezető) alkotja a Roma Magazin szerkesztősegét, és nap mint nap tesszük a dolgunkat, vagyis műsorokat keszítünk: egyszerű hétköznapi emberekről, közeleti szereplőkről, aktualis eseményekről, és a régmúlt történéseiről. Megjelenítünk tragediákat es örömöket, pillanatokat és sorsokat, bölcsességeket. Jelen kell lennünk a napiroma politikaban ugyanúgy, mint a hétköznapokban, de meg kell mutatnunk a hagyományainkat es kultúránkat is éppúgy, mint a társadalmi problémakat. 2005-ben a szerkesztőség munkatársaival életre hívtuk a Roma Produkciós Iroda Alapitványt, amelynek fő feladata a roma munkatársak képzése az elektronikus médiaban, így több éve sikerrel műkodik a roma mediagyakornoki program a Magyar Televizioban.

A visszajelzések szerint sokan néznek bennünket: itthon és határainkon túl egyaránt. Szerkesztőségünk több hazai és nemzetközi szakmai fórumon kapott  elismerést, többek között  2001-ben, a Civis Europa nemzetközi televíziós fesztivál fődíját, valamint kétszer is sikerült elnyernünk a Kamera Hungária Televíziós Fesztivál fődíját. Nézőink levélben, telefonon és szóban is megosztják velünk észrevételeiket, véleményüket, amelyből egyértelműen kiderül, hogy szükség van a Roma Magazinra – és nem csupán azért, mert a médiatörvény előírja…

 

Joka Daróczi János, felelős szerkesztő, műsorvezető

 

 

 

 

„Me pa tute sako zhanav,  ke tu pa mande chi zhanes khanchi…”

 

Ande le Ungrikone Themesko Televiziovo kathar 1992 si romano programo. Ando Ungro o „Patrin” sas o majangluno magazino, savo pa romende das informacij a. Le themesko legmajbaro minoriteto, le roma – kade, sar le majbut majcinimata – pe sako kurko ande bish thaj panzh minuti shaj dikhelas lengo magazino po ungriko jekh, savatone detehara. Kaj o „Patrin” romano magazino anglunes trinzhene samas. Pharo drom sas angla amende, ke na pinzharasas kodi butyi, so trubulas te keras ame ando televiziovo. Lokhes thaj  korkores  trubulas  te  si! yuvas sako  falo. Aba atunchi dikhlam  kodi, hoj  oromano magazino naj kasavo, sar le majbut minoritetenge programa. Ke o romano magazino na feri le roma dikhen, ke vi le gazhe, thaj vi kodi zhanglem, ke but falo roma si. Lenge, sakoneske trubul o programo te keras, thaj kado si e legmajphari butyi. Kathar 1998 amare romane programesko anav si Romano Magazino, thaj kaver kerdyilas vi amaro butyako than. Akanak starzhene (Joka Daróczi János, Nagy István, Kovács János, Horváth Éva) keras o romano programo,  thaj sako  dyes  keras amari  butyi. Ando magazino  sikavas pinzharde  thaj vibipinzharde manushen, sikavas lengo trajo, lenge gindura thaj lengi losh. Rodas kasave romen, konpinzharen amari historij a, amari kultura thaj amare shukarimata. Sikavas la romana politikako drom, thaj chi zhastar pasha kodol pharimata,  save  si ande romengo  trajo,  thaj  save si ando  them. Kodo chachimo kamas te sikavas, so nashtig dikhas ande medij a ando Ungro. Ande 2005 ame kerdam  jekh  organizacij a, kadi  si e „Roma Produkciós Iroda Alapítvány”. Kadalasa kamas  te  zhutisaras,  ke majbut  roma shaj kerel butyi ande medij a ando Ungro. Le terne  romenge kasave programura keras, kaj von shaj si! yon kodi butyi, so trubul te keren ando televiziovo. Aba trito bersh keras kadi butyi baxtyasa ande Ungriko Televiziovo.Sar ame dikhas, butzhene pinzharen amari butyi, thaj butzhene dikhen o Romano Magazino pe sako kurko – na feri ando Ungro, ke vi ande kaver themende. Amare fi lmura kothe si pe le majbare festivalura, amare romane programoske butivar dine shukar patyiv ande bute themende. Ande 2001 vie „Civis Europa” thaj vi e „Kamera Hungaria” festival majangluni patyiv das amenge.Kodol manusha – vi roma, vi gazhe – kon dikhen amaro programo, butivar bishaven amenge lila, akharen amen po telefono, phenen amenge vi lenge gindura thaj vi lengi losh. Vi anda kadi shaj zhanas kodi, ke sakoneske trubul o Romano Magazino, thaj ne feri anda kodi, ke si jekh majcinipengi kris, ande soste tele si iskirime, ke trubul te avel…

 

Joka Daróczi János

 

 

Hozzászólások

Szólj hozzá te is, kiváncsiak vagyunk a véleményedre!

Az üzenet írásához be kell jelentkezni.