Hrvatska kronika

Vagyok ami vagyok

Sokszor halljuk a megállapítást: a nemzeti identitás választás kérdése. Magam azt gondolom , hogy ez nem így van: már kiválasztódunk mielőtt egyáltalán felfoghatnánk a tényt . Elfogdhatjuk vagy visszautasítjuk-ez a mi választásunk, de ez nem az igazi lehetőség. Ezért , hálás lehet a gondviselésnek az aki időben felismeri és elfodja az életnek ezt a nagyszerű és jóindulatú, segítő kihívását.

Úgy gondolom , valami hasonló történt azokkal akik harminc évvel ezelőtt,és azokkal akik később tették, elfogadták az ajánlatott és arra a szűk ösvényre léptek amit úgy hívunk hogy nemzetiségi újságírás.Természetesen az út elején még nem volt világos a kihívás természete, eltakarták az ambiciók és egyebek, de végül megmutatkozott a lehetőség:személyiségünknek a másik ember tisztelete általi kiteljesítésére.

Ha ma azt állítjuk ,miszerint nagyon fontos , hogy Horvátok vagyunk, de hogy van ennél fontosabb dolog is, akkor ez annak a hosszú gyakorlásnak az eredménye amiközben jó Horvátokká szerettünk volna válni, ami persze lehetetlen annélkül , hogy jó emberekké is váljunk.

Ha tehát, ebben az átalakulásban sikeresek voltunk,- hiszen a többi amúgy sem igazi tudás csak információ- akkor nyugodtan , akár büszkén is mondhatjuk . vagyok aki vagyok és ehhez nem kérem senki engedélyét.

Jesam što jesam

Često puta čujemo konstataciju da je identitet pitanje odluke, da se on zapravo bira .Ja osobno mislim da to nije točo, već smo izabrani a da to ni svatili nismo, i tako možemo samo prihvatiti ili odbaciti ponuđenu šansu.  Zato blago onom tko blagovremeno- za sebe i zajednicu u kojoj živi-otkrije i prihvati izazov kojega život –vrlo dobronamjerno- stavlja pred njega. Mislim da se nešto slično dogodilo i onim ljudima koji su prije trideset godina a i kasnije stupili na ovu usku stazu koju nazivamo novinarstvom nacionalnih manjina. Razumije se: nitko nije bio svjestan do kraja što se zapravo i događa, ali malo pomalo svatili smo karakter rada i ogromne mogućnosti za razvitak vlastite ličnosti -preko poštovanja drugog covjeka. Ako danas kažem da nam treba biti izvanredno važno što smo Hrvati, ali da ima i važnijih stvari, onda je to posljedica one škole koju smo pohađali toliko godina da postanemo dobrim Hrvatima, što je nemoguće bez toga da postanemo – ne bez grešaka –ali i dobrim ljudima. Ako smo u tome uspjeli, onda mirno i ponosno možemo izjaviti da jesmo što jesmo i da za to netrebamo ničiju dozvolu.